A puli jellemzői, tenyésztése

A Pulitenyésztés irányelvei

A puli sok-sok évszázaddal ezelőtt kifejezetten terelő pásztorkutya volt. Szelektálása ezért inkább a belső tulajdonságok elbírálása alapján történt. Elsősorban azt nézték, hogy a pulinak meglegyen a tehetsége és minden képessége arra, hogy feladatát betölthesse.
Akkoriban még nem sokat törődtek a színnel, szőrrel, és sok egyéb megjelenési formával, melyekre már ma igen nagy súlyt, és sajnos - sokan - talán túl nagy súlyt is helyeznek. Egy azonban bizonyos: a puli mindig kistestű pásztorkutya volt, mert ugyancsak az ősmagyaroknál megtaláljuk a nagytestű inkább őrző pásztorkutyát, a komondort, ami azonban már abban az időben is külön fajtához tartozott.
Ilyen tenyésztési irányelvek mellett a legtermészetesebb az, hogy a pulinál a legjobban rögzítődött évszázadokon keresztül az a bámulatos temperamentum, szolgálatkész tanulékonyság, ami minden esetben jelentezik, még a városok falai között tartott pulik utódaiban is. Erről tehát többet nem is kell beszélnünk, mert ez a legkülönbözőbb külső formában megjelenő pulinál is ugyanaz. A század fordulóján és az első évtizedekben már kezdtek nagyobb figyelmet szentelni a puli külső megjelenési formájának is. A szín már kezd megállapodni és az avétfeketétől, a fekete és a szürke minden árnyalatán keresztül tenyésztették a pulit egészen a fehér színűig. A tarkaság nem okozott nagyobb gondot. A csokoládébarna szín megjelenése azonban mindig idegen fajta beütését jelezte. Később a fülek mai formáját és állását is megkövetelték és a fülek állása szempontjából a simulófülű pulikat, különválasztották a felállófülűektől. Jelentős lépés volt a pulitenyésztés történetében a harmincas években megjelenő standard, ami a puli küllemi megjelenési formáját lényegében rögzítette és a pulit nagyság szerint 5 csoportba, osztotta. Egyidejűleg a fehér foltot is némi korlát közé szorította. A szín egyébként maradt változatlan. Ez abban az időben jelentős haladás volt és döntő jelentősséggel bírt volna a pulitenyésztésre, ha a szerintem kezdeti lépéseket tenyésztői szakszerűséggel tovább folytatták volna és a különböző nagyságcsoportokba sorolt pulikat az egyes csoportokon belül elkülönítve, tenyésztették volna. Hol tartanánk már akkor?
Azóta vérszilárdan kitenyésztett nagyságra nézve 5 féle pulival dicsekedhetnénk: külön tenyésztve, törzskönyvezve és külön körökben bírálva őket. Ezzel szemben mi lett a helyzet?
Minden tenyészcél és korlát nélkül tenyésztették a pulit. Mindegy, hogy milyen nagy lett egy utód, az egyik csoportba be lehetett sorolni. Mindamellett teljesen hiányzott az ellenőrzés.
Hasonló volt a helyzet külföldön is, ahol továbbtenyésztették a II. világháború előtt kiszállított pulikat, minden hazai irányítás, meghatározott cél és vérfrissítés nélkül, mindenki a saját legjobb belátása szerint, teljesen idegen adottságok és körülmények között. Hogy az elmondottaknak mi lett a következménye, azt mi tenyésztők mind tudjuk. Ezért jött össze a Kongresszus, hogy ezekre a súlyos hibákra rávilágítsunk és keressünk lehetőséget arra, hogy a több évtizedes mulasztást pótoljuk.
Hazánkban ennek az összevissza tenyésztésnek maguk a pulitenyésztők vetettek véget. Hosszú éjszakákba nyúló viták és tudományos értekezletek után 1962-ben állami és egyesületi támogatással létrejött az új magyar puli standard. E standard kétséget kizáróan megállapítja az ideális puli típusát. Egyéb küllemi követelmények mellett határozottan rögzíti a puli marmagasságát. Mindezt meg kellett tennünk, hogy egy fix pontról kiindulhassunk.
Azóta már évek teltek el és hazánkban a pulitenyésztők ehhez tartva magukat elérték azt, hogy a tenyészanyag 75%-a már ezt a típust képviseli.
Sajnos azonban a külföld megfelelő kapcsolat és vérfrissítő tenyészanyag hiányában nem tartott lépést a hazai fejlődéssel és sok helyen egészen más irányba haladt előre a pulitenyésztés.
Így hazánkban e probléma csaknem teljesen megoldódott és hasonló kedvező jelenségekkel találkozunk egyes külföldi tenyésztők körében is, akik e tenyészcél jelentőségét felismerve igyekeztek ezen az úton haladni, harcolva az ellentétes, maradi, de kényelmesebb nézetekkel szemben.
Ezek az eltérően kialakult nézetek egyeztetésére, egybehangolására volt hivatva a Kongresszus. A továbbiakban beszélnünk kell arról, hogy mit tegyünk a pulitenyésztés érdekében? Mit tegyünk az egyöntetű külső forma elérése és rögzítése érdekében? Milyen is legyen tehát az ideális külső forma?
A régi elavult irányelvek ismertetése után felvetődik a kérdés, milyen is legyen az ideális puli külső formája?
Hogy erre a kérdésre megkapjuk a választ, beszélnünk kell: 1. a külalakról, 2. a szőrzetről, 3. a színről, és 4. a nagyságról. Nézzük tehát ezeket a kérdéseket részletesen egymás után!

1. A külalak vagy külső megjelenési forma. A pulinak a rendkívül élénk vérmérsékletét feltétlenül követnie kell egy mozgékony, rugalmas, de mind a mellett szívós, erős testalkatnak. Hogy e kérdésben mi a legideálisabb, az nem csak a kutyatenyésztők, de általában az állattenyésztők körében is teljesen ismert. Legyen az a test alkalmas a rugalmas, élénk mozgásra, gyors helyzetváltoztatásra és a ragaszkodó, kedveltető természethez igazodva, tetszetős is legyen.
Tehát a test minden része legyen arányos egymáshoz. A fej a dús szőrrel benőve legyen kerekded, ami megköveteli, hogy az arcorri rész ne legyen hosszú, sem pedig rövid a koponya hosszához viszonyítva, mert csak az ilyen közepes méretű arcorri részben tud a fogazat szabályosan, ollósan záródni, egybevágó ívet alkotni.
A pulinak jellegzetes fülei vannak. Közepesen hosszú, V alakú. Előrehúzva a fül hegye a szem belső zugáig kell hogy érjen. A fül közepesen tűzöttnek kell, hogy legyen, mert ellenkező esetben a fej ideális körvonalát eltorzítja. Éppen így nem lehet túl könnyű, túl mozgékony, vagy lelógó, szinte megbénultnak látszó fül sem. Tehát a fül legyen mozgékony, de sohasem mozduljon felfelé, vagyis simuljon kétoldalt a pofához, szőrzetével beleolvadva a fej szőrkoszorújába. A nyak legyen arányos és tetszetősen, értelmesen emelje ki a fejet a test felsővonalából.
Egyik legdöntőbb követelménye a pulinak az ideális törzs. A puli törzse legyen feszes és hossza egyenlő megközelítőleg a marmagasságával. Ez azt jelenti, hogy a puli oldalnézetből legyen quadratikus. Az idegen fajta beütését legelőször a megnyúlt törzs árulja el. Az ágyék legyen rövid és feszes.
A törzsnek szinte tartozéka, kiegészítő része legyen a farok. A farok nem szabad, hogy a pulit természetes, élénk mozgásában akadályozza. Farkának hossza, kiegyenesítve a csánkig kell hogy érjen. Az ennél rövidebb farok idegen beütés, vagy pedig a csontrendszerben jelentkező rendellenesség jele. A farok természetes tartásmódja kereszttájékra kunkorodó, oly módon, hogy a farok dús és hosszú szőrfürtjei a hát szőrfürtjeivel megegyezően kétoldali lefutású legyen. Elfogadott az egyik oldalon ágyékra boruló faroktartás is, ami azonban soha sem olyan biztos (stabil) mint az előbbi. Igen gyakran csak kifejlődött, hosszú szőrzet húzza le az egyébként talán laza farkat az ágyék tájékára. Az utolsó farokcsigolyák kunkorodása kedvezően hat a puli faroktartására.
A végtagok legyenek arányosan szabályosak és jól izmoltak. A törzset a legkedvezőbben támasszák alá és mind amellett a legfürgébb helyváltoztatásra, legyenek alkalmasak. Elölről és hátulról nézve legyenek párhuzamosak, álljanak közepes távolságra egymástól.
A mancsok legyenek jól zártak és feszesek, mert csak így képzelhető el a gyors és ruganyos helyváltoztatás lehetősége.
A fej, nyak, törzs, farok, végtagok és a mancsok legyenek arányosan hosszú, jól benőtt szőrzettel borítva.
2. A szőrzet. A puli szőrzetével nem kívántam a kongresszuson részletesebben foglalkozni, minthogy azt másik előadás keretében ismertettük. Mégis egész röviden meg kellett emlékeznem a puli ideális szőrzetéről, tekintettel annak nagy jelentőségére.
Kezdetben a pásztorok nem sokat törődtek a puli szőrzetével. Annak kialakulása a természetre volt bízva. Így az a szőrtípus alakult ki, ami a legjobban megvédte a pulit az időjárás viszontagságaitól és a legkedvezőbb volt ahhoz, hogy a pulit természetes mozgásában ne akadályozza. Így alakult ki az a fürtösen nemezesedő szőrzet, amely télen védte a pulit a hideg és a csapadék ellen, míg nyáron a test egyes helyein levedlett, hogy ne akadályozza a pulit természetes mozgásában. De a fején és a törzs hátulsó felén, a farok és konctájékon mindig megmaradt.
Később azonban, sőt napjainkban is a pulival kapcsolatban kialakult bizonyos szőrkultusz, mely szerint annál jobb, minél hosszabb és dúsabb fürtű a puli szőre, eltakarva a bíráló szem elől a test és végtagok sokszor lényeges hibáit. Ez egy igen téves felfogás, ami – sajnos – hazánkban is nemcsak a tenyésztők egy részét, de több küllemi bírót is megtéveszt.
Milyen is legyen tehát az ideális puli szőre? Az a legkedvezőbb szőrforma, amely a legkevesebb emberi beavatkozást igényli ahhoz, hogy sem a pulit, sem pedig a gazdáját rendes életmódja közben ne zavarja és a legkönnyebben minden beavatkozás nélkül aránylag tisztán tartható. Tehát: ne csomósodjék, ne filcesedjék össze annyira, hogy az egészségre, tisztaságra káros legyen, vagy a pulit a megkívánt mozgásban akadályozza.
Viszont ne legyen túlságosan nyílt, vagy túl vékonyan „zsinórosodó”, hogy hőszabályzó rendeltetésének és egyéb élettani követelményeinek minél nagyobb mértékben megfeleljen.
A szőrzet fürtösödése, mintegy sallangot képezve, szinte magát tisztántartható legyen és a bőr felületét, ne akadályozza a megfelelő levegőzésben.
Ez a szőrzet lenne a legideálisabb már csak azért is, minthogy a legtetszetősebb, és ha a puli dolgozik és a bunda nagy része feleslegessé válik ettől a szőrzettől tud a legkönnyebben megszabadulni vedlés, vagy leszakadás folytán. Ilyenkor a visszamaradó, rövidebb szőrzet dúsabbnak, hullámosabbnak, sőt igen gyakran göndörnek is látszik.
A puli szőréről csak ennyit kívántam megemlíteni.
3. A szín. Mint már említettem, évszázadokkal ezelőtt a belső jó tulajdonságok rögzítése mellett a pásztorok nem fektettek nagyobb súlyt a pulijuk színére sem.
A puli eredeti színe az avétfekete lehetett, a legkülönbözőbb árnyalatokban, lábvégekre húzódó fehér mellfolttal és fehér mancsokkal fordulhatott elő. Természetesen ez nem zárja ki, hogy egyszínű puli is volt. Erre a színeződésre utal az, hogy a legtöbb puli még ma is avétfekete és a fehér folt maradványaként még ma is gyakran találkozunk fehér folttal, tűzéssel a mellen, esetleg a mancsokon, vagy a talpakon.
A puli színénél nem is annyira a szőr színe a döntő, hanem a puli pigmentációja. Mit értünk ez alatt? Azt, hogy a bőrnek szőrrel be nem nőtt részei legyenek mindig feketék, kivételt képeznek a talppárnák, melyek lehetnek sötét palaszürke színűek is. A szőrrel fedett bőr azonban egységes palaszürke színt kell, hogy mutasson. A szem szivárványhártyája viszont mindig sötét kávébarna legyen. Tehát minél erősebben pigmentált a puli, annál kedvezőbb a színe. Ezzel meghatároztuk egyszersmind a puli színét is.
Tehát milyen egyszínű szín lehetséges a fekete, vagy palaszürke pigmentáció mellett?
Elsősorban fekete. A legmélyebb fekete színtől az avét- vagy rozsdásfeketén keresztül a sötét, vagy világosszürke minden árnyalatán keresztül a fehérig.
Amint látjuk a puli többféle színben, fordulhat elő, csak az egyszínűség és az előírt pigmentáció a fontos.
Kizárandó tehát a kifejezetten csokoládébarna, vagy kávébarna szín, ami rendszerint a feketétől, illetve sötét palaszürke színtől eltérő pigmentációval jár. Az egész testet egyenletesen beszórt fehér tűzöttség nem hiba, sőt igen gyakran előforduló puli színváltozat. Külön kérdésnek veszem a fehér szín kérdését. A fehérszínű puli elfogadott és egyenértékű a feketével, vagy szürkével. De igen szigorú bírálat alá kell venni a fehér puli pigmentációját. A fehér puli orrtükre, szem és szájszéle, foghúsa és talppárnái feltétlenül fekete, de legalább is palaszürkének kell lennie, hasonlóan sötét árnyalatúnak kell lenni a fehér szőrrel benőtt bőrnek is. A sárga foltosság úgy minősül, mint a fekete pulinál a fehérfoltosság. Tehát ha több helyen fordul elő, súlyos hiba, sőt egyes esetekben, ha azok határozott határvonalúak, úgy kizáró ok is.
Sokan próbálják vitatni a fehér puli hitelességét. Ki kell azonban a leghatározottabban jelentenem, hogy igenis van fehér puli. Nem tévesztendő azonban össze a selyempincsi, esetleg kis komondorral történt véletlen, vagy szándékos kereszteződésből előállított egyedekkel. Egy gyakorlott küllemi bíró feltétlenül különbséget tud tenni a kettő között. Aki erre nem képes, az próbálja meg e három említett fajta külső és belső tulajdonságait tanulmányozva összevetni és rögtön meg tudja, különböztetni ezek közül az igazi fehér pulit.
Elődeinknek feltétlenül voltak fehér, vagy szürkével árnyékolt fehér pulijaik. Így aztán minden fenntartás nélkül elfogadhatjuk az általunk több generáción keresztül ismert fekete pulik után született egy-egy fehér, de jól pigmentált egyedet.
Természetesen az egyes színváltozatok külön tenyésztendők, törzskönyvezendők és külön bírálandók lennének.
Most nézzük hogyan állunk a foltossággal?
Leggyakrabban előfordul még a fehér mellfolt. Itt meg kell határoznunk egy nagyságot a fehér foltnál, amit a standard még nem tekint hibának. Eszerint felnőtt pulinál a mellszőrök széthatása után a bőrön jelentkező pigmentálatlan folt legnagyobb átmérője legfeljebb 5 cm lehet. Ez nem tekinthető súlyos hibának, de az ilyen egyedet szigorúbb bírálatnak kell alávetnünk, nehogy a folt idegen beütés eredménye, vagy árulója legyen.
Sajnos e kis fehér folt a mellen még elég gyakran jelentkezik a már általam említett, régebben engedélyezett nagyobb mellfoltok atavizmusa következtében. Tehát az 5 cm-t meg nem haladó fehér mellfolt, vagy éppen fehér melltűzöttség (bőr palaszürke) nem hiba, de nem kívánatos. Minden egyéb folt, beleértve a fehér pulinál a sárga mellfoltot is, hibának minősül, sőt kifejezetten, vagy több helyen előfordulva kizáró ok is. Megjegyezni kívánom, hogy nem tekinthető hibának a szürke pulinál előforduló sötétebb árnyékoltság.
Hátra van még a fakó puli kérdése. Ezt a színt nevezik többen zsemleszínűnek.
Ez a szín elég ritka s főleg a pigmenthiány következtében jelentkezik. Ilyen esetben természetesen súlyos hiba, legtöbbször kizáró ok is.
Elfogadott szín lehetne azonban, ha a szabadon maradó bőrfelületek legalább sötét palaszürke színűek. Tehát jó pigmentációval nem lennének kizárva.
Fakó színű puli születhet, ha fekete egyedet fehérrel párosítunk, vagy feketétől származó két fehér találkozik. Jelenleg még nem elfogadott szín és csak egy pár van belőlük. Ilyen színű pulik a múltban is voltak és újra kitenyésztésük folyamatban van, csupán kísérletképpen. Az albínó puli a tenyésztésből és így a kiállításokról is kizárandó.

4. Szándékosan hagytam utoljára a nagyság kérdését, mint a jelenleg az egyik legfontosabbat, ami az érdeklődés középpontjában áll. Kézenfekvő tehát a kérdés, hogy miért kellett az ötféle nagyságú puliból egyfélét előírni?
Ezt elsősorban a tenyésztési meggondolások követelték meg. A régi standard ugyanis ötféle nagyság szerint csoportosította a pulikat. Ez segédkezet nyújtott a pulik elkorcsosodásához, amit azonban a tenyésztők felismertek, de a pulikedvelők és pulitartók még ma sem akarnak megérteni. A II. világháború nagy csapást mért a pulitenyésztésre is. Az állomány nagy része elpusztult, vagy ismeretlenül gazdát cserélt. A háború előtti puliállomány 5 csoportba történt sorolása az egyöntetű külső tulajdonságok megjelenésére is igen károsan hatott. De különösen az idegen fajta beütést jelző külső elváltozások leplezésére a legjobb lehetőséget nyújtotta: bármilyen lett az utód, az az egyik kategóriába mindig belefért. Igen gyakran előfordult az, hogy a kisebb pulinak nagyobb, míg a nagyobb pulinak kisebb utódja született.
Ha már szemet hunytunk a méretben jelentkező eltéréseknek, nem volt nehéz elnézni még egy esetleges külső hibát sem, hiszen így az egyedüli hibává lépett elő, annak ellenére, hogy az valóban a méretbeli elváltozással karöltve jelentkezett.
A fentiek alapján, a nagyságbeli eltéréssel együtt jelentkező más küllemi hiba már második hibának minősül és a puli elbírálásánál nagyobb lehetőséget nyújt a lappangó idegen beütés kiküszöbölésére.
Hogy az egyetlen kategóriába sorolás mennyire helyes és ésszerű eljárás volt, azt igazolják az utóbbi magyarországi kiállítások, melyeken a pulik ugrásszerűen javuló külső formában jelennek meg. Ha tekintetbe vesszük, hogy az ellenőrzés is csaknem teljesen hiányzott – és különösen vidéken jelentkeztek a legkülönbözőbb pulinak nevezett egyedek, amelyek esetleg csak a fekete színben egyeztek meg a pulival – beláthatjuk azt, hogy a huszonnegyedik órában fogtuk meg a kérdést és mentettük meg a pulit, pulinak.
Ahogy tájékozódva vagyok, külföldön is hasonló volt a helyzet, annál is inkább, minthogy ott főleg pulikedvelők és pulitartók kezében voltak a pulik és a tenyésztőknél is hasonló eredmény állt elő a magyar irányítás teljes hiánya miatt, és talán a vérfrissítés lehetősége is részben, vagy egészben ki volt zárva.
Ide kívánkozik egy igen kedvező és örvendetes hír, mely napvilágot látott, a Dr. Pálfalvy Sándor szerkesztésében az USA-ban megjelenő „A PULI” című lap idei januári számában: „ Az Ameriaki Kennel Club hivatalos Phillips system alapján 1966. évben Amerika területén a legkiválóbb eredményeket a következő puli érték el: 1. Am. és Mex. Ch. Internationale Ch. 5-ször CACIB győztes Cinkotai Csibész. 2. Ch. Mátyásföldi Kapuőre Bitang. 3. Am. és Mex. Ch. Nagykunsági Csörgő (Kelly)”.
E cikkhez kívánom hozzáfűzni, hogy mind a három puli kant személyesen ismerem, magyarországi származásúak, és azok az érvényben levő standardnak a legnagyobb mértékben, de különösen méretben, így magasságban is tökéletesen megfelelnek.
Biztos vagyok benne, hogy nemcsak hazánkban, de az egész világon – ha ismét puli lesz a puli – mi magunk, tenyésztők fogjuk ismét megvalósítani azt, hogy nemcsak több színben, de legalább még két nagyságban kitenyésztett pulival hódolhassunk tenyésztői és sportszenvedélyünknek. De ez pillanatnyilag még nem járható út, mert mindent lerombolnánk, amit eddig keservesen felépítettünk a pulitenyésztésben. Felvetődik végül a kérdés, hogy mit tegyünk a pulitenyésztés érdekében?
Semmi körülmények között sem szabad a standardet egyes, attól eltérő egyedekhez igazítani, vagy módosítani. Véleményem szerint céltudatos tenyésztéssel az állományt, a születendő utódokat kell a standardhez igazítani. Minden komoly tenyésztőnek arra kell törekednie, hogy idegen egyedek bevonásával, minél jobban megközelíthessük az utódokkal az ideális puli típusát. Ne álljunk meg félúton! Ne elégedjünk meg azzal, hogy van egy pulink! Tenyésszük tovább és generációról generációra mindig jobb, és szebb utódokat állítsunk elő! Hogyan lehet ezt megvalósítani?
Szakmailag megbízható, biztos szemű tenyésztők, és szakemberek kezébe kell adni a vezetést, akik képesek minden érzelmi motívumot félretéve irányítani a pulitenyésztést a meghatározott cél felé.
A tenyésztési ellenőrzést tökéletesíteni kell. Nemcsak a születendő utódokat kell megvizsgálni, hanem egyidejűleg a szülőket is. Meg kell keresni az okokat: az utód miért lett jobb, vagy rosszabb minőségű az anyjánál?
A selejtezést is meg kell szigorítani.
Keresztül kell vinni az egyedek pontos megjelölését! Fedeztetésre mindig a legjobb, a legideálisabb kant kell felhasználni, természetesen különböző egymástól lehetőleg idegen vérvonalak kitenyésztésével.
A fedezőkan legyen minden esetben a jobb, mert csak így tudunk jó anyától még jobb utódokat nyerni.
A tenyésztésbevétel előtt feltétlenül szükséges lenne az egyedeket szakértővel bíráltatni, hogy minél több tenyésztő legyen tisztában azzal, hogy milyen is a standardben megjelölt ideális puli!
A fentiek előadásával és szem előtt tartásával kértem a külföldi tenyésztőtársakat, hogy legyenek teljes bizalommal a magyar pulitenyésztéssel kapcsolatban.
Mindnyájan azon dolgozunk, hogy az eredeti hivatásától jórészt megfosztott puliból ne legyen elkényeztetett öleb, vagy esetleg brutálisan nagyobb testű kutya.
Mindnyájunk célja és leghőbb vágya az, hogy a puli ne csak kutya legyen, hanem maradjon meg a puli százévek múltán is pulinak.
Ehhez kérjük minden igaz pulibarát segítségét.

Dr. Bordács Imre

Kutya újság - 1967

Írjon nekünk, ha a portállal vagy az oldallal kapcsolatban mondanivalója van:

Az oldalon szereplő információk, képek, publikációk és adatbázisok szerzői jogvédelem alatt állnak. © | Javasolt minimális képernyő-felbontás: 1024 x 768